Bátmonostori Civil Egyesület
Nyilvántartási szám: 2781 Adószám: 19550235-1-03 Számlaszám: hamarosan új lesz, a régi már nem "él".

2014 tavaszán a tisztázatlan jogi körülmények miatt nem tudtunk pályázni a helyi Művelődési Ház felújítására, amely mintegy 50 milliós lehetett volna, és  kihasználhattuk volna a községben meglévő vállalkozások kapacitásait ...

 

2008-ban eredményesen pályáztunk a regionális ÁNTSZ-nél a parlagfűirtás ismeretterjesztő anyagának - szórólapjának - előállítására, előadás tartására és az irtáshoz használható eszközökre, gyűjtőzsákokra, cérnakesztyűkre és porálarcokra.

 

Az előadásokat Fliszárné dr. Gyulai Magdolna és Papp Zoltán (akkor még szabálysértési előadó) tartották a Könyvtárban. A szórólap A/4-es méretben, mindkét oldalán színes nyomatként készült el, a gyűjtéshez használható zsákokat és egyéb helyben beszerezhető anyagokat a Róna-Szil Kft. boltjában szereztük be. A védőeszközöket pedig az interneten található legolcsóbb beszerzési forrásból sikerült a szükséges darabszámban megvásárolnunk. Így minden érdeklődőnek kellő számban tudtunk a parlagfű begyűjtéséhez szükséges felszerelést biztosítani. Örvendetes, hogy azóta is csak viszonylag kis egyedszámú a parlagfű előfordulása községünkben, szeretém hinni, hogy a mi felvilágosító munkánknak is köszönhetően.

 

Természetesen az ÁNTSz által megtartott utóellenőrzés is mindent rendben talált, így ezt a pályázatot eredményesen zártuk.